A második adag oltással kapcsolatban megjegyzik, annak beadása ellenjavalt, ha az első adag után súlyos szövődmények (anafilaxiás sokk, súlyos, egész testre terjedő allergiás reakció, görcsök, 40 °C-nál magasabb láz stb. ) lépnek fel. Továbbá annak sem adják be az oltást, ha valakinek 37 Celsius-fok felett van a testhőmérséklete, amit a helyszínen fogják ellenőrizni. A dokumentum szerint a Szputnyik V mellékhatásai a dokumentum szerint ugyanolyanok, mint a többi koronavírus-oltóanyagé: előfordulhatnak rövid ideig tartó influenzaszerű tünetek, mint a hidegrázás, láz, ízületi fájdalom, izomfájdalom, gyengeség, illetve az injekció beadásának helyén duzzanat is kialakulhat.
Teljes film
A vakcina beadását a gyártó azoknál a személyeknél nem javasolja, akiknél az oltóanyag bármelyik összetevőjével szemben súlyos allergiás reakció léphet fel. Szintén nem javasolják a beadását akut lázas betegséggel küzdőknek, illetve a kismamáknak. A gyermekvállalást fontolgató nőknek javasolt várni a terhességgel legalább két hónapot a második vakcina beadását követően. Aki azonban már átesett egyszer a fertőzésen, a teljes gyógyulást követően megkaphatja a vakcinát, amely jó eséllyel megvédheti őt az újabb megbetegedéstől. Oltási reakciók a Moderna-vakcina után Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcina beadását követően jelentkezhet fáradtság, fejfájás és izomfájdalom, láz. Ritkább esetben beszámoltak a nyirokcsomók megnagyobbodásáról, alvásproblémákról és a végtagokban jelentkező fájdalomról. Ezek az oltási reakciók azonban többnyire gyorsan, 1-2 napon belül elmúlnak és nem jelentenek komolyabb veszélyt. Az elmúlt hetekben egy elsőre ijesztőnek tűnő, de valójában ártalmatlan mellékhatásra is felhívták a figyelmet az orvosok: a Moderna vakcinájával oltottak egy részénél az oltás helyén kör alakú, viszkető piros folt tűnik fel.
Teljes
- Tech: Nyilvánosságra hozta az OGYÉI, kinek nem ajánlják az orosz Szputnyik V vakcinát | hvg.hu
- Szputnyik vakcina kinek nem adható te
- Apple watch 5 44mm szíj online
- Garffyka: Édes, ékes apanyelvünk - Bencze Imre
- Milyen típusú vakcina? Kinek adható? Mik az oltási reakciók? – Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat « Csepel.info
- Szputnyik vakcina kinek nem adható teljes film
- Jysk Kishatár Debrecen - nyitvatartás, cím, termékek, akció
- Szúró mellkasi fájdalom jobb oldalon
- Véglegesen kivont jármű ismételt forgalomba helyezése
- Vámpírnaplók 4. Évad 14. Rész Online dmdamedia.eu
- Szputnyik vakcina kinek nem adható 2
- Köszöntő férfiaknak boldog születésnapot férfiaknak